Leszavazták az abortusztörvényt Lengyelországban


-A A+

A lengyel parlament alsóháza túlnyomó többséggel elutasította csütörtökön a művi terhességmegszakítás szigorítására benyújtott civil törvényjavaslatot.

A javaslat elvetését a 460 tagú, jobboldali többségű alsóházban a jelen lévő képviselők közül 352-en támogatták, 58-an ellenezték, 18-an tartózkodtak a szavazásnál.

Az országszerte hatalmas vitát és tüntetéseket kiváltó javaslatot az Állítsuk meg az abortuszt (Stop aborcji) nevű civil kezdeményezés keretében a lengyelországi magzatvédő szervezetek egy része dolgozta ki és nyújtotta be. Az Európai Unió egyébként jelezte, hogy az abortusz tagállami hatáskör, így a szabályozásába nem szól bele.

A jelenleg érvényben lévő úgynevezett magzatvédő törvényt, amely Európában a legszigorúbbak közé tartozik, 1993-ban fogadták el. Ennek értelmében a terhességmegszakítás három esetben megengedett Lengyelországban: ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete veszélyben forog, illetve ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A szigorítást célzó törvényjavaslat megszüntette volna ezt a három kivételt – lényegében teljesen betiltotta volna az abortuszt –, miközben a veszélyeztetett terhességből született beteg gyermekeket nevelő családoknak nagyobb állami támogatást biztosított volna. Egyúttal javasolta a terhességmegszakításon áteső nők és a műtétet végző orvosok megbüntetését. Ez utóbbi kitételt az egyébként a szigorítást támogató katolikus püspöki kar is kifogásolta. A tervezetről nem volt egyetértés az egyes parlamenti tömörüléseken belül sem.

A tervezetet az alsóház szeptember végén részletes vitára bocsátotta, miközben a jelenlegi abortusztörvény liberalizálására benyújtott párhuzamos civil törvényjavaslat vitára bocsátását elvetette. A Szejm igazságügyi és emberi jogi bizottsága szerdán, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS), illetve a fő ellenzéki párt, a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) képviselőinek javaslatára a törvénytervezet elutasítását javasolta. Az alsóház képviselőinek túlnyomó többsége ennek megfelelően csütörtökön leszavazta a javaslatot.

A Stop aborcji-bizottság még ezelőtt megpróbálta egy módosító javaslattal – mely törölte volna a tervezetből a büntetést – enyhíteni javaslatát, de ezt Marek Kuchcinski, a Szejm elnöke arra hivatkozva utasította el, hogy a vitának ebben a szakaszában módosító javaslat benyújtására már nincs lehetőség.

Ellentétes hatást ért volna el

Beata Szydlo miniszterelnök a szavazást megelőzően elmondott beszédében bejelentette, hogy a kormány külön támogatási programot készít a fogyatékos gyermekeket nevelő családok számára. A kabinet szándékai szerint ezt 2017. január elsejével vezetnék be, és a jövő évi költségvetésben elkülönítik az ehhez, illetve az élet védelmét célzó egyéb akciókhoz szükséges összegeket. A kabinet mindent megtesz az emberi élet védelmének érdekében – hangsúlyozta a kormányfő.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó PiS elnöke kijelentette, hogy pártja továbbra is az élet védelme mellett áll, és ennek érdekében fog akciókat kezdeményezni, de úgy vélekedett, hogy az elbukott törvényjavaslat a kívánttal éppen ellentétes hatást ért volna el.








EZT OLVASTA MÁR?

X